2018-03-23 12:59:00

Nyugdíjas szövetkezetet indít a PROHUMAN Kft.

Újabb nyugdíjasszövetkezet kezdte meg működését. Élve a magyar kormány tavaly ellfogadott törvényi lehetőségeivel most Magyarország legnagyobb HR szolgáltatója, a Prohuman Kft. is elindította az ilyen jellegű vállalkozását. Ezzel ma már hazánkban több mint száz nyugdíjasszövetkezet nyújt munkalehetőséget az időskorúak számára.

Úgy tűnik a kormány kezdeményezése beváltja a hozzá fűzött reményeket, és egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. A témában tartott múlt heti sajtótájékoztatón Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, Magyarországon ma már több mint száz nyugdíjas-szövetkezetet bejegyezése történt meg, és ezeknek a szervezeteknek nem csak közel 20 ezer tagjuk van, de mostanra mintegy 80-100 millió forintnyi szerződésállományt is kezelnek. (Magyarországon körülbelül 2,7 millió nyugdíjas van, közülük körülbelül 800 ezret érhet el a rendszer.)

A tavaly december óta folyamatosan induló szövetkezetek célja, hogy jövedelmet és munkalehetőséget biztosítson azoknak a nyugdíjasoknak, akik ilyen módon szeretnék kiegészíteni állami nyugdíjaikat. A kezdeményezés sikerét nem csak az mutatja, hogy ma már számos olyan szövetkezet is működik, amelynek tagjainak száma meghaladja az ezres nagyságot (Szomszédok tagsága már közel 3500 főnél jár, míg a Harmadik Kornak 1000-nél is több tagja van), de az is, hogy idáig összesen több mint 230 céget érdekelt eddig a szépkorúak foglalkoztatása, és alapvetően hosszú távra terveznek velük: döntő többségben határozatlan idejű szerződéseket kötnek. Juhász Csongor, a Prohuman Kft. vezetője elmondta: „a kezdeményezés célja egyszerű: lehetőséget kíván teremteni arra, hogy azok a nyugdíjas korú aktív emberek, akik szeretnének dolgozni, most a lehető legjobb keretek közt tehessék meg azt”.

Az új rendszer nem csak a nyugdíjasoknak, de a vállalatoknak is gyümölcsöző lehet: a szövetkezeten keresztül végzett munka után a nyugdíjasoknak csak a 15%-os Szja-t kell megfizetni, továbbá a cégeknél a munkavégzés költségére nem rakódnak rá többletközterhek. (Ráadásul lehetőség van arra is, hogy a mindenkori - az idén 138.000 forintos - minimálbér 25%-ig étkezési utalványt adjanak a nyugdíjas-szövetkezetek dolgozóinak, akár szja-mentesen.) A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját nem befolyásolja a foglalkoztatás.

Az elmúlt napok hírei alapján pedig látszik: Kósa Lajos országgyűlési képviselőként módosító indítványt kíván benyújtani a szövetkezeteket érintő törvényhez, amelynek lényegéről azt nyilatkozta, hogy: a módosítás lényege, hogy a szövetkezeteknek a jövőben szét kell majd osztaniuk az egy évben megszerzett bevételük minimum 85 százalékát a tagjaik között.

Legfontosabb számok:

A nyugdíjba vonulás előtt álló és a nyugdíjas korosztály körében valóban alacsony az aktivitási ráta. Míg az 50-54 éveseknek 86 százaléka aktív, addig az 55-59 éveseknek már csak 73 százaléka dolgozik vagy keres munkát. A közvetlenül a nyugdíjazás előtt álló 60-64 éves népességnek pedig mindössze 34 százaléka volt aktív a munkaerőpiacon tavaly, miközben az effektív nyugdíjkorhatár már 63 év (és 2022-ig 65 évre emelkedik). A nyugdíjas korú 65-69 éveseknek csupán 5 százalékuk, míg a 70-74 éveseknek csak 3 százalékuk aktív.